Túrógombóc


Ma túrógombócot csináltam, kb. szökőévente, vagy még ritkábban szoktam ezt az édes finomságot elkészíteni :)

Megnéztem pár receptet, mások hogy csináljak, igy a sok jó tanácsot megfogadva, én az alábbiak szerint készítettem el:



Hozzávalók:

0,50 kg túró
4 kanál búzadara,
2 tojás,
csipet só,
1 csomag vaníliás cukor,
3 kanál cukor,
citromhéj,
citrom leve,
olaj,
zsemlemorzsa,

A túrót villával összetörtem, majd belekevertem 4 kanál búzadarát, a lereszelt citrom héjat, a citrom levet, a csipetnyi sót és félretettem.
A 2 tojás sárgáját a 3 kanál cukorral a vaníliás cukorral habosra kikevertem, majd belekevertem a túróba.

Közben az olajon megpirítottam a zsemlemorzsát, és oda tettem a vizet forrni.

Ezek után felvertem a 2 tojás fehérjét és lazán belekevertem a túrós masszámba.

Ekkorra már szépen pezsgett a víz (közel volt a forráshoz) és lassan elkezdtem belepakolgatni a hidegvízbe mártott kézzel elkészített gombócokat.

Óvatosan meg lehet pöckölni őket, ha nagyon ragaszkodnának a fazék aljához, nekem nem volt erre szükség, szépen jöttek fel a víz tetejére. Mire mindet belepakoltam az elejét már szedhettem is ki.

Meghempergettem a megpirított zsemlemorzsában és tejföllel, porcukorral meghintve tálaltam.

Nagyon fincsi lett, nem lett kemény, nem lett lágy, nem főtt szét, szóval tökéletes lett :)



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Banner