Győzike visszatér a képernyőre


Győzike csak a pénz miatt tér vissza

NÓGRÁDMEGYER — Húsz perc beszélgetés alatt kétféle magyarázatot is adott arra Gáspár Győző, hogy miért tér vissza a képernyőre.

Tavaly nemhogy a Győzike Show folytatása nem szerepelt a tervei között, de perrel fenyegette mindazokat, akik leírják a nevét. A Blikkhez is eljuttatott közleményben ez állt: „Egyöntetűen bejelentjük, hogy 2009. 07. 09.-től a médiaszerepléstől – ideértve minden médiaorgánumot – visszavonulunk."
Eddig tartott a nagy elhatározás.

„Egy beteg gyerek mondta, hogy Győzi bácsi, nekem te vagy a legjobb orvosság. Ez a kisfiú már nincsen köztünk, én viszont a halálos ágyánál a szavamat adtam neki, hogy folytatom. Nem az anyagiak döntöttek" – mondta megindultan az újabban koporsókészítéssel foglalkozó nógrádi exrapper.

Amikor azonban rákérdeztünk, hogy mi a helyzet a tetemes adótartozásával, Győző már egészen más magyarázattal szolgált: „Nem akarok többé adótartozó lenni, meg ilyen nyomorultul élni. A koporsóbiznisz jól megy, de azért mégsem állunk úgy, mint öt-hat éve. Hiányzik az a luxus, ami régen volt, az egzotikus nyaralások. Akkoriban mindent megkaptunk, most kölcsönökből élünk.

Teljes cikk: blikk.hu


...nem is értem, mi a probléma azzal, hogy a pénz miatt megy vissza? mások nem azért szerepelnek?
"a fogadalom" már inkább színészkedésnek hat...

Ritkán láttam Győzike műsorait, de az lejött, hogy az egész család jól tud színészkedni.
Sokan rajonganak értük és sokan leszólják, azonban a lényeg, hogy róluk beszélnek :)
ahogy mondani szokták a negatív reklám is reklám....



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Banner