Mondd, te kit választanál?

Közeleg a választás ideje. A pártok kampánygyűlései szinte mindennaposak. Egy ilyen rendezvényen voltam, ahová nem kizárólag a politikai színezete miatt mentem el, - hiszen a neten is tájékozódhatunk a pártprogramot illetően - hanem inkább az ígért szórakoztató program miatt. Gondoltam, egy kis esti kikapcsolódás nem árt. Tévedtem. Sikerült rendesen felhúznom magam az ott hallottakon.
A zenés programot követően természetesen a leendő képviselő választási beszédét sem nélkülözhettük. Az ilyenkor szokásos ígérgetések, egymásra mutogatások sem maradtak el. Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és mindezt hitelesen alakítani, együttérzően a szegény állampolgárokkal, legkedvesebb választókkal, akik a válság legnagyobb áldozatai. Szóba került a parlamenti létszám csökkentése is, amelyet a pártok előszeretettel vesznek fel a programjukba, majd hatalomra kerülésüket követően mint egy lufit elengednek. Szó volt a képviselők munkamoráljáról is, amit egy dolgozó ember véletlenül se tekintsen példának, mert hamarosan utcán találja magát.
Egy politikai játszótérré válik ilyenkor kis hazánk. Plakát plakát hátán, hangzatos ígéretek, küzdelem a hatalomért, a pénzért. A választópolgárnak pedig - élve demokratikus jogával - április 11-én döntenie kell. Felelős döntést kell hoznia, amely négy évre szól. István király dalszövege jut eszembe: ,,-Mondd, te kit választanál?"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Banner